Fordul a szél: a magyar álláspont diadalmaskodott az ENSZ-ben
„Ez azt jelenti, hogy teret nyert a régóta hangoztatott álláspontunk” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Szóba került az az eset is, mikor Olaf Scholzot számon kérte egy német férfi, akinek egy migráns gyilkolta meg gyermekét.
Nyitókép: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Menczer Tamás közösségi oldalán osztott meg egy esetet, amely a német köztévében volt látható, egy német férfi egy asztalnál ült Olaf Scholzzal, majd azt mondta a német kancellárnak:
tudja kancellár úr, nem tudja átérezni a fájdalmamat, mert magának nincs gyereke.
Menczer Tamás hozzátette, hogy ennek a férfinak a tizenéves gyerekét bevándorlók megölték.
„Tudja kancellár úr, német szülők tömegével állnak a gyerekük koporsója és sírja mellett. Amikor a meggyilkolt gyerekem kihűlt testének megfogtam a kezét. Az az érzés most is itt van az ujjbegyemben” – vágta Scholz fejéhez a német férfi.
Menczer Tamás ezzel kapcsolatban megjegyezte: ez maga a bevándorlás.
Ezért kérem, hogy a nemzeti konzultációban a bevándorlással kapcsolatos kérdést is töltsék ki és támogassák a kormány bevándorlást elutasító politikáját.
– tette hozzá.